Airbnb szerelem

Az enteriőr tervezéssel az airbnb kapcsán kezdtünk foglalkozni. Nem titkoltan nagyon szeretjük a felületet, szeretjük a multikultúráját, és azt ahogyan inspirál. A lakberendezésnek egy egészen érdekes szegmense van itt jelen. És ez a nemzetközi piac nagyon izgalmas terep, emellett pedig enteriőrtervezőként óriási kihívás. Saját lakás átalakításával voltunk először jelen a felületen, majd ügyfelek megrendelésére is alakítottunk át kifejezetten rövid távú kiadás céljával lakásokat. Szeretjük ennek a munkának azt a pikantériáját, hogy úgy tervezzünk otthont, hogy sok embert vonzzon, mégis mindenki személyesnek, meghittnek élje meg az ott tartózkodását. Nem könnyű feladat. Általában kisebb lakásokról van szó és minden kis lakásnak jól áll a fény, a frissesség, a levegős térérzet. Ennél a lakásnál a kiinduló állapotok nem igazán ezeket a kívánalmakat tükrözték:

Ezek a fotók akkor készültek, mikor először voltunk bejárni a lakást. Ilyenkor mindig körbejárjuk a teret, próbáljuk elképzelni, mit lehet majd kihozni a lakásból. Éppen ezen a lépcsőn üldögéltem,


mikor beugrott, hogy nem sokkal azelőtt a GOA Home-ban láttam egy fantasztikusan szép festményt, hatalmas, erős darabot. Igazi fókuszpontja egy térnek. A megrendelő, mikor eslőször meglátta a képet, nem volt benne biztos, hogy ez lesz az igazi, de végül a hangulati montázsok meggyőzték, és bevállalta a merész alkotást.


Az apartmanja most már talán két éve is üzemel, a vendégek a visszajelzései - no meg persze a foglaltság - alapján nagyon szeretik a lakást, és a designt is. A kép mellé, óriási szerencsével sikerült kifognunk egy használt chesterfield kanapét, ami tökéletesen passzolt méretben, színben a lakáshoz és a Kislány festmény nőiességét szépen ellensúlyozta a férfias karaktere. A konyhát és a fürdőt szerettük volna, hoyg belesimuljon a térbe, alapvetően a kevesebb több elvén szeretjük kialakítani a designt az általunk tervezett lakásokban, főleg ami az alapokat illeti. Ebbe a két helyiségbe fehér és fekete fehér csempét és frontokat választottunk, a kisebb kiegészítőkön pedig a kislány kékje és pirosa köszön vissza. 

Ilyen lett a végeredmény:


Ha szeretnél nyerni tőlünk egy ingyenes lakberendezési tanácsadást, akár amiatt, hogy még inkább feltuningoljuk a Te airbnb-det, játssz érte 04.29.23:59-ig, sorsolás 04.30-án.


Így tudsz részt venni a játékban:

***Írd meg kommentben a játék posztja alatt hogy mit szeretnél átbeszélni: designt, tárolást, funkciókat vagy mindent:)?
***És persze kövesd az oldalamat!
Megduplázhatod az esélyedet, ha az insta oldalamon is játszol ;)

Using Format