Felnőtt szemmel / Story of our third adoption

- Scroll down for English -

Azt mondják, három a magyar igazság, háromszor futottunk neki, hogy örökbefogadjunk kutyát, és ebből kettő lett sikeres. Mindhárom különleges volt, most elmesélem a harmadikat.

Egy agármix kislánnyal, a kacskalábú Hédikével zötyögünk Soroksárra az Agár Fajtamentéshez, hogy lepapírozzuk az örökbefogadását. A kocsiban épphogy elférünk. A gyerekek hátul összevesznek, mert Hédike igazságtalanul osztja el a feje és a feneke közti simogatási arányt. Hédit imádom, és mégis, sóvárgok, hogy belépve a kapun, majd agarakat is simogassak egy kicsit. Vonzanak, mint a mágnes. Csengetünk, nyílik a kapu, és ahogy belépünk ott áll a világ legszebb agara. Koszos és vézna. Büdös és gilisztás is, de ez első ránézésre még nem látszik. Odalép a fiunkhoz, a feje épp a mellkasáig ér, odabújik, és a kezébe temeti a pofáját. Végem van. 



Az, hogy legyen még egy kutyánk, lehetetlen. Hédivel is folyamatosan a határainkat feszegetjük. Andris sosem megy bele, és ha egy csöpp eszem van, én sem. De nekem nincs, és keresem a megoldást, a kiskaput, haza kell valahogy vinnünk ezt a kutyát! Zakatolnak a fogaskerekek, aztán csikorog a vészfék! Régebben beszéltünk már az ideiglenes örökbefogadásról. Arra persze nem emlékeztetem Andrist, hogy ezt még egy darab kutya   e l ő t t   terveztük, de sajnos eszébe jut magától is, plusz: a szomszéd sosem megy bele. Közös az udavrunk egy része, sokat átjárunk egymáshoz, és a mi kis vérfarkas Hédikénk meg a szomszéd apuka sajnos zsigerileg taszítják egymást. Mindennaposak a kellemetlen helyzetek. Kétkedő fejcsóválás.

Néha megtörténik, hogy nagyon fontos és koncentrált pillanatokban meggyőzök bárkit bármiről, ha megjelenik a fejemben, hogy ez nem lehet másként. És ez nem hiszti. Ez végrehajtás. Felhívom a szomszédot, rábólint.

Andris nem hiszi el, hogy hazaviszünk még egy kutyát, gyerekek extázisban vannak, Henninek* közben megsúgom, hogy adjon pár napot és nem is hozzuk vissza. Kocsiba be, indulás haza. Nem tudom, Nálatok hogy van, a férjek mennyire vigyáznak a kocsijukra, nálunk ez egy igen kényes téma. Szóval, ahogy fordulunk be az utcánkba, Mámi (született nem tudom, új nevén Amália) öklendezni kezd, és tele hányja a kocsit gilisztákkal. Utólag már persze nevetek - de akkor úgy éreztem, ebből pár napon belül nem lesz szerelmes kapcsolódás a családfő és az új családjelöltem között. Ezt elvesztettük.

Itthon, kettesben, egy komoly beszélgetést folytattunk, Mámi meg én. Elmondtam neki, hogy eddig tudtam segíteni, innentől rajta múlik, Andris hogyan dönt. Máminak, mint utólag kiderült, három napja volt, hogy rendbehozza valahogyan a kínos gilisztás ügyet. Árva tudatlanságot sugárzó, stevensegali pillantással figyelte mi történik körülötte, létezett körülöttünk, miközben észrevétlenül tette, amit kellett, abban a szívben ahol kellett. Három nap múlva hívott Henni, hogy baj van. Mámit vinnék, kiderült, három hete járt valaki, csak miatta, simogatni. Megijedtem, mert tudtam, hogy ez még nagyon korai, nem volt elég az időnk. 

Ahogy Andrisnak elmondtam, hogy mi a helyzet, vinnék, nem szólt semmit. Érlelte magában a dolgot, aztán órák múlva, este, hozzám fordult:

 - Három hétig simogatták Mámit, és nem vitték el?

Elmosolyodtam. Nyertünk. 

We embarked upon adoption three times, two of them proved successful and I’d like to tell you about the third time. We are travelling with our withered-legged fur-girl, Hedi, to make her adoption official. The children at the back with the dog are arguing about who should pet Hedi’s fore-part, rear-part. I love Hedi but I’m craving to pet greyhounds at the shelter. They magnetize me. We arrive and as we enter the door I glance the most beautiful greyhound I’ve ever seen. She is dirty and skinny though. Smells awful and has worms but it can’t be seen at first glance. She steps to us, and puts her head to my son’s arms. I am undone! It’s impossible for us to have another dog. We are pushing our boundaries even with the one dog we already have. Andris would never let it either and if I’m smart enough, me neither. But I’m not. We have to take this dog home! I must come up with something. The other hard part is the neighbour. Part of our yard is common, and he and Hedi, well, they instinctly repulse each other. Andris has doubts, wagging. Sometimes it happens in very important moments that I convince anybody about anything if I have a vision im my mind that the thing has to happen. And it’s not hysterics, it’s execution. I call the neighbor, he says: well, it’s OK. Andris can’t believe that we take another dog home, children are ecstatic. In the meanwhile I whisper to the girl at the shelter*, that if everything goes well we will never bring Mámi back. We get in the car, go home. I don’t know how about your husband and the car, in our case it’s a sore spot. So, as we turn into our street, Mámi starts to retch then vomits worms all around the car. Well, now, looking back, I’m laughing, but at that very moment I felt that we lost, Mámi and Andris will hardly fall in love with each other. At home, we had a serious conversation, Mámi and me. I told her, that I did what I could, now it’s her time, she has only a little time to make things right after the embarrassing vomit situation. After this she was existing amongst us with her orphan look and did her “job” to soften the heart she had to soften. After three days, we got a phone call from the shelter that someone having visited Mámi for three weeks, now came to take her home, so we had to make a quick decision. I was shocked. I knew that it was too soon. We didin’t have enough time. As I told Andris about the situation, he didn’t say anything at first. Only hours later at the evening he glanced at me:
They visitied Mámi for three weeks and did not take her?I smiled widely. We won.

And here you can grab fav dog prints, only till Ocotber 29th. 

* Nagy Henni és a Szent Ferenc Agárfajtamentés: http://www.facebook.com/AgarFajtamentes/

A legjobb hely, ahonnan kutyát örökbe fogadni lehet:)/Best place to adopt a dog:)


Using Format